4000 milliárd forint jut a Modern Városok Programra
Eddig 1500 milliárdot költöttek el belőle.
Ötvennégy diákkal kezdi első tanévét a 4 milliárd adóforintból induló, fizetős, kvázi önkormányzati, meglepően haladó szellemiségű iskola Debrecenben.
A Miniszterelnökség közleménye szerint nem lehet gazdaságosan megvalósítani a beruházást. Így viszont a 2022-es Eb-helyszínek közül is kikerül a Veszprém Aréna.
Összesen 198 millió forintból szereli fel a debreceni önkormányzat a külföldi cégek miatt épülő, borsos tandíjjal operáló alapítványi iskoláját. A kivitelezés költsége már átlépte a 3,5 milliárd forintot, a kormány összesen 6 milliárd forint közpénzt adott az iskolára a Modern Városok-programból.
Új sportcsarnok épül Zalaegerszegen, a régi helyén parkoló lesz. Csak a tervezésre 715 milliót ad a kormány a költségvetésből.
Csak munkára használhatják a dolgozók a munkahelyi számítógépet; aggódnak a banki szakértők, mi lesz, ha hitelbírálat nélkül osztogatja a kormány a tízmilliós hitelt; Polt Péter úgy döntött, nem megy el az EP-ben tervezett meghallgatásra. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben sokat ígért a megyei jogú városoknak, egyebek között azt, hogy 2018-ig minden magyarországi autópálya eléri az országhatárt. A határidő lejárt, és még mindig van olyan beruházás, amelyik el sem kezdődött. Az azonban már látszik, hogy kik járhatnak jól a Modern Városok Program útépítéseinél.
Külön kormányhatározatot kapott az újonnan építendő élményfürdő, amelynek azt is megengedik, hogy 25 különböző ingatlanon terpeszkedjen el, a hatóságoknak pedig extra rövid időt hagytak az engedélyezésre.
A Fertő tavi beruházásnak nemcsak nyertesei, vesztesei is vannak. Az eddig ott működő hajóztató vállalkozókkal szerződést bontottak, korábbi területüket sorompó és kopasz biztonsági őrök védik, délután fél 5-től senki sem mehet a tó partjára. Ez a Modern Városok Programról, benne a Fertő tó felújításáról szóló cikksorozatunk harmadik része.
Súlyos vereséget szenvedett Theresa May, és bizonytalan, mi lesz a Brexit-tárgyalásokon; egyre több hazai városban halasztják a felújításokat, annyival nőttek az árak; jogállamisági feltételekhez köthetik az uniós támogatásokat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az elszabadult építőipari árak miatt sorra dobja vissza a kormány a megyei jogú városok támogatási kérelmeit, ami azzal jár, máról holnapra le kell fújni vagy el kell halasztani közbeszerzéseket. Legutóbb a székesfehérvári polgármester kérte ki magának a Facebookon, hogy nincs, aki dolgozzon a városban, így nem tudni, mikor bővülhet tovább a megyei kórház és lehet kész az új jégkorongcsarnok. A vesztesek között van Veszprém és Szekszárd is.
Három nagy beruházás hiúsul meg Székesfehérváron, a polgármester az építőipart okolja, és rácsodálkozott a közbeszerzések állapotára.
Az ország legnagyobb turisztikai beruházása jöhet a Fertő tónál, korábbi cikkeinkből az is kiderül, kik járnak jól ezzel. Most videóban magyarázzák el, hogy a fejlesztés miért fontos.
2018-ban is „kiment alólam” egy szerkesztőség, elhallgatott a Lánchíd Rádió. Már nem számolom, hogy 18 éves újságírói pályafutásom alatt hányszor kellett kimondanom: újratervezés. Nehezen indult az év, de végül a szerencse 2018-ban is mellém állt.
Megjelent az első közbeszerzési felhívás, amely a Fertő tó komplex fejlesztését érinti.
Ha kell, perre mennek a Fertő tavi cölöpházakért a tulajdonosok. A sajtóból értesültek róla, hogy több tízmilliárdos fejlesztést tervez a kormány a környéken, a beruházás az ő területüket is érinti. Soproni cikksorozatunk második részében arról olvashatnak, hogyan lesz egy tollvonással magántulajdonból állami.
Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak. Útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari, gazdasági övezet kialakítására lehet költeni. És jut belőle a Fertő tóra is, ahol már látszik is, ki fog jól járni.
A miniszterelnök egy sor fejlesztést jelentett be a városban négy évvel ezelőtt. Megnéztük, hogy állnak a tervezett beruházások. Röviden: csehül.
Lerakták az alapkövét a régóta tervezett uszodának.